Gyermeki bölcsesség :)

-Tévedtem. Azt gondoltam egy a világ, és mégis annyi bolygó, annyi élet -mondta őszinte mosollyal a kisfiú, majd levette bepárásodott régi szemüvegét. Így nem láthatta,ahogyan ősz nagymamája a kandalló felé tekint és a tűzbe meredve félmosolyra húzódik a szája.
-Egy ÉLŐ világ!- hangsúlyozta az “élő” szót a nagymama.
-De nagymama, ezt honnan tudja?-nézett a kisfiú a nagymama szemébe, aki újra félmosollyal válaszolt.
-Tudósok bizonyítják – az ősz nagymama karjával intette unokájának,hogy üljön az ölébe.
-Tudod, drága unokám, vannak akik nálunk okosabbak,és ők azt mondták , így azt kell hinnünk – a fiú kissé felhúzta a szemöldökét, nem hitte el, hogy nagymamája ellent mond neki, így újra beszélni kezdett.
-Én nem hiszem – a nagymama kacajra fakadt.
-Miért? – kérdezte.
-Mert a csillagok élnek ,ott vannak a bátyjaik mellett,a bolygók mellett, és minden este sokat mosolyognak,ezzel megvilágítva a sok-sok bolygót. A földet is. És tudod nagymama, így van éjszaka olyan gyönyörű égbolt, és ezért boldogok éjszaka az emberek, ezért látnak gyönyörűséges álmokat, ezért szárnyalnak más világba és ezért néznek éjjel a magányos emberek csillagokat, mert tudják, hogy a csillagok megvigasztalják őket.
-Vannak bátyjaik is? A bolygók? Kis unokám.. Élnek? – simogatta unokája arcát, aki gyermeki bölcsességgel folytatta.
-Pontosan. Élnek. Tudod, nagymama, ami nem él, az mozogni sem tud. Nem igaz?
-De igaz, dee...
-De a csillagok minden este megvilágosodnak, és anyu azt mondta a Föld kering, és van egy barátja, a Hold. Így ők élnek. Tudom. –a kisfiú így, hogy már biztos volt abban,hogy van másvilág, élnek más élőlények valahol messze,más tájakon, odabújt ősz, öreg nagymamája szürke köpenyéhez és mély álomba lendült.